Rockin Page Portál
Főmenü
 
Zenekarok
 
Linkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
The Bells

The Bells

 

Zenekartörténet

Idézet a Változó Világból:
’A Doo-Wop név abból a két szótagból származik, amelyet a háttérénekesek megállás nélkül hallatnak - ennek alapján lehetne az elnevezés "Waaa-Omm" vagy "Padumm-Baa" is. Általában négyszólamú darab, ami elég nehezen énekelhető. Az ötvenes évek színes bőrű tinédzserei kezdték a keleti parton, és a rock and rollal egyidőben volt közkedvelt. Zenekaraikat előszeretettel keresztelték el állatok és autók után. Pl.: A Spánielek vagy a The Escorts.’

Nincs is annál jobb, mint négy énekhang együtt.

Ezzel indított minket útnak annak idején Sík Olga tanárnő.

A Bells énekegyüttes 2002-ben alakult, mikor négy énekes a Sík Művekben úgy határozott, hogy összeköti tudását és a zene szeretetét.

A „doo-wop”, tehát az ötvenes évek vokális rock’n’roll, swing stílusa egy idő múlva szinte magától jött, hiszen a kvartett első, nyilvános fellépéseit Rudival, Magyarország egyik legeredetibb Elvis-énekesével követte el, akkoriban még mint háttérvokál. A nevünk is innen ered. Sokat gondolkoztunk, de végül Rudi volt az, aki azt mondta: „Megtaláltam a tökéletes nevet nektek!” Így jött a Bells.

Miután 2003-ban új tenorral egészült ki a zenekar, így nekiláthattunk a komolyabb munkának. 2004 őszén elkészült az énekegyüttes első nagylemeze, „Come Go With Me” címmel, amelyen 13 dal, közülük két saját szerzemény is hallható. A lemez tartalmazza a Rock’N’Roll korszak legjobb dalait, a doo-wop világ gyöngyszemeit.

Koncertjeinken, bulijainkon elvisszük a közönséget oda, ahová eddig csak a lemezek segítségével juthatott el. Kínálunk mindent: zenét a fülnek, ritmust a lábnak és négy jókedvű fiatalembert a szemnek. A cappella, vagy zenekarral – a Bells mindenkinek nyújt valamit.

Feltett szándékunk, hogy a klasszikus férfi énekhangok harmóniáját és a modernebb hangszerelést ötvözve mindenki tudtára adjuk:

„A Doo-Wop Él!”

Elérhetőség: bells.hu

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Névnapok
 
XII. Vízparti Rock & Roll Tábor

 
Számláló
Indulás: 2004-04-17
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!